A nyugdíjbiztosításokra építenek a VIG magyar cégei
2015. Február 06. 10:57
Az életbiztosítások területén a múlt év elejétől adójóváírással értékesíthető nyugdíjbiztosítások voltak a 2014. év kiemelt termékei és azok lesznek idén is - hangzott el a Vienna Insurance Group (VIG) három magyarországi leányvállalatának közös sajtóbeszélgetésén Budapesten.
Tavaly az Union Biztosító 5 ezer, adójóváírással rendelkező nyugdíjbiztosítást adott el, ezek átlagdíja meghaladta a 200 ezer forintot. A VIG másik leánycége, az Erste Biztosító közel 2200 nyugdíjbiztosítást értékesített, 184 ezer forintos átlagdíjjal. A tavaly megvásárolt harmadik magyarországi biztosító, a Vienna Life Biztosító közel 1500 nyugdíjbiztosítási szerződést értékesített, a piacon magasnak számító, 310 ezer forint feletti átlagdíjjal - ismertették a biztosítók vezetői az adatokat.
Lehel Gábor, az Union Biztosító elnök-vezérigazgatója az életbiztosítások körébe tartozó nyugdíjbiztosítások mellett a nem életbiztosítások köréből az ipari biztosításokat nevezte az idei növekedés alap-termékének.
Raveczky Zsolt, az Erste Biztosító elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy a termékeik 99 százalékát az Erste Bank értékesíti és ez így lesz a jövőben is. Miután a lakáshitelek elszámolása miatt idén több ügyfél keresi fel a bankot, így többeknek tudnak biztosítást is kínálni - tette hozzá a biztosító vezetője.
Múlt év októberétől Vienna Life Biztosító néven, a VIG tulajdonába került a volt Axa Biztosító is. Vadas-Földvári Anett elnök-vezérigazgató elmondta a tájékoztatón, hogy nagyon sikeres a csoportos egészségbiztosításuk, amelyeket cégek vásárolnak az alkalmazottaiknak. A második félévtől ezeket igyekeznek egyéni biztosításokká alakítani - tette hozzá az elnök-vezérigazgató.
A múlt év gazdálkodási adatairól azért nem esett szó, mivel a VIG a bécsi tőzsdén jegyzett társaság, ezért ott teszi először közzé a számait. A januárban közölt előzetes adatok szerint 2014-ben 9,4 milliárd euró biztosítási díjbevételre tett szert a VIG.
A Vienna Insurance Groupot Ausztriában és Közép-Kelet-Európában 50 társaság alkotja. Az alkalmazottak száma 23 ezer.
Forrás: MTI
Szakértői jelentések a cégtulajdonosnak
- A várakozásoknak megfelelően alakultak a munkaerő-piaci adatok a szakértők szerint
- Az új Földtörvény hatásai az agráriumban
- KSH: májusban tovább csökkentek az ipari termelői árak
- Növekvő pályán tartja magát az építőipar
- Magyarország is építi innovációs ökoszisztémáját
- A The Riverside Company szerint érdemes befektetni a régióban
- Manpower: a magyar cégek harmada nehezen talál megfelelő munkaerőt, főként szakmunkások, mérnökök hiányoznak
- Bisnode: nővelték bevételüket az internetes kereskedők
- Bisnode: évek óta veszteséges a vendéglátóipar
- Ezer milliárdos beruházási igény az állattenyésztésben
V Pont bemutató:
Duo-Ász Könyvelő Iroda
Aszód
Irodánk vállalja egyéni és társas vállalkozások, alapítványok, egyesületek, társasházak teljes körű könyvelését, bér-tb-munkaügyi ügyintézését, alakulásban való közreműködést, NAV-Tb előtti képviseletet, bevallások határidőben való beküldését az iroda ügyfélkapuján keresztül és adó-üzletviteli tanácsadást.
NBM Könyvelő Iroda - Zsombok Katalin e.v.
Szabadbattyán
Majd 20 éves tapasztalattal vállaljuk egyéni és társas vállalkozások bérszámfejtését-könyvelését, online kapcsolattartással - vagy személyes találkozókkal - igény szerint.
BEDE KÖNYVELŐIRODA
Budapest XIII. kerület
A könyvelés felelősségteljes feladat, nagy megtiszteltetés számomra minden megbízás. Kollégáimmal együtt azon dolgozunk, hogy ügyfeleink maradéktalanul elégedettek legyenek folyamatos szolgáltatásainkkal, érezzék, hogy minden esetben számíthatnak a „könyvelőre”. Vállaljuk, hogy a háttérben keményen dolgozunk azért, hogy megbízónk vállalkozása hatékonyabban működjön. A vonatkozó jogszabályok betartását garantáljuk, megnyugtató egy vállalkozást annak tudatában irányítani, hogy a „cég könyvelése re