Sokkal több helyen lehet majd bankkártyával fizetni

2016. December 09. 09:48

Sokkal több helyen lehet majd bankkártyával fizetni a jövőben - nyilatkozta Hornung Ágnes, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénzügyekért felelős államtitkára.

Hozzátette, a fogyasztók lesznek a nyertesei a kormány modern elektronikus fizetési módok elterjedését célzó új programjának.

A kormány azért döntött úgy, hogy támogatja a bankkártya-elfogadóhelyek bővítését, mert a készpénzforgalommal járó adminisztráció és logisztika megszervezése és lebonyolítása jelentős nemzetgazdasági szintű költségekkel jár, valamint nemzetközi példák alapján a készpénz iránti kereslet mérséklésének egyik leggyorsabb és leghatékonyabb módja az elektronikus fizetési infrastruktúrához való hozzáférés kiszélesítése - fejtette ki.

Ennek feltétele, hogy a terminálokat üzemeltető pénzügyi szolgáltatók is csökkentsék a kiskereskedőket sújtó díjterhelést, ezzel is vonzóbbá téve számukra a modern fizetési infrastruktúra használatát - jegyezte meg.

A kormányzati támogatás összege 80 ezer forint terminálonként, amit a kártyaolvasók (POS) beszerzésére lehet fordítani - ismertette. A támogatott POS-terminálokat üzemeltető pénzügyi szolgáltatók az elektronikus fizetési forgalom maximum 1 százalékát számolhatják fel díjként, ez jóval alacsonyabb a jelenlegi jutalékszinteknél - mutatott rá.

A kormány már átcsoportosított 2,4 milliárd forintot a támogatás fedezetére, a tárca várakozása szerint a programnak köszönhetően több tízezer új terminál létesülhet olyan, jellemezően kisebb üzletekben, szolgáltatóknál, ahol eddig nem volt lehetőség bankkártyával fizetni - ismertette Hornung Ágnes.

Hornung Ágnes kitért arra, a gazdaságpolitika kiemelt célja a modern megoldások terjedésének ösztönzésén keresztül a hazai vállalkozások versenyképességének növelése, valamint minden gazdasági szereplő számára az átlátható és biztonságos pénzügyi környezet megteremtése.

Forrás: MTI

« Vissza a friss infókhoz

Vállalkozói Szemléletű Könyvelő Irodák Magyarországon

Keresse a V licenccel rendelkező könyvelőket!

V Pont bemutató:

h95h97m logo

h95h97m

Halásztelek

A könyvelés egy nagyon fontos bizalmi viszonyon alapuló tevékenység! Több mint 20 év tapasztalatával megismerkedve "gyakorlom" nap mint nap kisvállalkozásoknak és egyéni vállalkozóknak.

AUTOMATIKA1EM KFT logo

AUTOMATIKA1EM KFT

KISKUNHALAS

Cégünk 1984. óta működik. 1991. évtől tevékenységünk elsősorban a könyvelés és az adótanácsadás. Az eltelt húsz év munkája bizonyítja, hogy kellő odafigyeléssel, folyamatos szakmai szintemeléssel megbízóink megelégedésére dolgozunk.

ANANTI Kft. logo

ANANTI Kft.

Budapest III. kerület

Egyéni vállalkozók és társaságok teljes körű könyvelése,
adóhatóság előtti képviselete.
Társaságok mérlegbeszámolójának auditálása, átalakulással kapcsolatos könyvvizsgálati feladatok ellátása.
Uniós támogatással megvalósuló projektek könyvvizsgálata.

További vállalkozó szemléletű könyvelő irodák

Hirdetés: Egyénivállalkozó