Esettanulmány: mivel jár, ha nincs meg a könyvelés?

2013. Március 19. 13:05

Az elmúlt évben is több olyan esettel találkoztak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal revizorai, amikor a vizsgálat megkezdésekor a vállalkozást hirtelen szerencsétlenség, természeti katasztrófa sújtotta, melyben megsemmisült, vagy megsérült a cég teljes iratanyaga. A legutóbb 280 millió forint adóhiányt és további 169 millió forint bírságot és késedelmi pótlékot állapítottak meg, és szabtak ki egy ilyen eset kapcsán.

A NAV revizorai éppen egy, a Dél-Alföldön működő borház, borforgalmazó, szőlőtermelő cégnek az ellenőrzését kezdték volna meg, amikor a cég képviselője arról tájékoztatta az ellenőröket, hogy a vállalkozás iratanyagait nem tudja bemutatni, mert egy pár nappal korábbi természeti katasztrófában mind megsemmisült. Mint a vizsgálat folyamán a tűzoltóság jelentéséből kiderült, a természeti katasztrófa egy csőtörés volt, mely valóban a kérdéses időpontban következett be, de nem a vállalkozás iratanyagának bejelentett őrzési helyén, hanem 4 házzal arrébb. A helyszínen készült hatósági fotókon egy elázott pincét lehetett látni, tele műanyag hordókkal, illetve 3-4 elázott dossziét egy raklapon. Mindeközben az adózó által az ellenőröknek bemutatott, a természeti katasztrófa után elszállított hulladék leadási bizonylaton 280 mázsa papírhulladék szerepelt.

A vizsgálat alapján az ellenőrök arra a megállapításra jutottak, hogy az iratok megsemmisülésének oka nem természeti katasztrófa volt. Mivel a társaság nem bizonyította hiteles dokumentumokkal beszerzéseinek megtörténtét és azok áfa tartalmát, így ezek hiányában a cég az ezekre vonatkozó adólevonási jogával sem élhetett. Az adóhiány, a bírság és a késedelmi pótlék miatt a cég 450 millió forintos büntetésre számíthat.

Szerző: NAV

« Vissza a Szakértői jelentésekhez

Vállalkozói Szemléletű Könyvelő Irodák Magyarországon

Keresse a V licenccel rendelkező könyvelőket!

V Pont bemutató:

Nógrádi Gizella Könyvelő Kft. logo

Nógrádi Gizella Könyvelő Kft.

Szeged

Vállalkozásunk 24 éve működik. Társaságunk teljes körű szolgáltatást nyújt. Könyvelés - bérszámfejtés - képviselet a hatóságok előtt - bevallások és beszámolók szakszerű elkészítése. Mérlegképes könyvelő közgazdászok naprakész jogszabályi ismeretek birtokában vállalják egyéni vállalkozók, társaságok könyvelését, bérszámfejtését, bevallások és beszámolók szakszerű elkészítését.

MAKO Bt. logo

MAKO Bt.

Porrog,

Családi vállalkozásunk Önért dolgozik.

Németh Anita logo

Németh Anita

Budapest XIII. kerület

Közel 10 éves tapasztalattal rendelkezem. Regisztrált mérlegképes könyvelőként, adótanácsadói képesítésem folyamatban van.
Célom, hogy a könyvelés és bevallások beadásán túl, a jogszabályok betartása mellett segítsem Ügyfeleimet gazdaságos működésük kialakításában.
Továbbá, hogy cégüket biztonságban tudják, és együttműködésünk hosszú távú legyen.

További vállalkozó szemléletű könyvelő irodák

Hirdetés: cegmenedzseles.hu